|
A körüményektől és a helyszíntől függően a kisebb, kör alaprajzú pincék 5-7 nap alatt, míg a nagyobb, ellipszis alakú társaik 7-9 nap alatt készülnek el. Ez a maga nemében páratlanul rövid időtartam: hasonló kapacitású, hagyományos pincék meglévő házakba egyáltalán nem, vagy csak jóval hosszabb idő alatt építhetők meg, ráadásul sokkal nagyobb felfordulás közepette.
|
[fel] |
|
|
Gyakorlatilag bárhol, kivétel csak az "egysziklás" (csak robbantható) vagy homokos-vizes talaj. Szikladarabok, száraz homokos talaj nem akadály: előbbi darabos tehát robbantás nélkül is bontható, utóbbinál az építkezés a Helicave pincékhez gyárilag készített speciális zsaluzattal megoldható.
|
[fel] |
|
|
Az ajtó terhelhető, úgy van méretezve, hogy gépkocsival is áthajthatunk rajta.
|
[fel] |
|
|
A boltív elve érvényesül, az egymáshoz feszülő íves szektorelemek olyan erővel állnak ellen a külső nyomóerőnek, mint a katedrálisok, kutak, hidak, völgyzáró gátak boltozatai.
|
[fel] |
|
|
Semmilyen veszélyt nem jelent a meglévő épületre. A Helicave pince akár a külső falak közvetlen közelében is biztonsággal megépíthető, hiszen az alapot - a kör alaprajznak köszönhetően - ebben az esetben is csak egy vékony sáv mentén közelítjük meg, ez pedig nem gyengíti az alapot. Veszélyt ugyanis csak az alap melletti árokásás jelentene, de erre a kivitelezés során nincs szükség.
|
[fel] |
|
|
A Helicave pince megoldja a bonyolult földalatti vízszigetelési problémákat. A szektorelemek elhelyezése előtt az egész pinceteret kibéleljük egy erre a célra készített, és a gyártás során többszörösen tesztelt, 48 órás nyomáspróbának alávetett, butil zsákkal. Ez a szigetelőzsák az építés során speciális figyelemmel (kifeszítés, homokos feltöltés...), nagy gondossággal kerül behelyezésre.
|
[fel] |
|
|
Igen, ilyenkor az építkezés ideje alatt szivattyúzással szárítjuk a munkaterületet. Ha folyamatos szivattyúzás szükséges, ez valamelyest emeli a költségeket (1-2%).
|
[fel] |
|
|
Kb. egy hónappal az építkezés befejezését követően. Ennyi idő alatt kiszárad, az építkezés utáni szagok eltűnnek.
|
[fel] |
|
|
Mivel meglévő épületekben készítjük a pincét, ezért különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy a lakók nyugalmát csak a lehető legkisebb mértékben zavarjuk. Nagyobb zajjal járó munka csak a kivitelezés legelején fordul elő, a helyszínt folyamatosan takarítjuk, az építési törmeléket folyamatosan elszállítjuk. Fontos megjegyezni, hogy állandó, jól képzett, kipróbált és kultúráltan viselkedő szakemberekkel dolgozunk. A kivitelezést végző csapatunk külföldön sajátította el az építés munkafogásait, folyamatát és ott tanulta meg a meglévő (lakott) házakba történő beépítéshez szükséges tapintatot, precizitást, szervezettséget és tiszta munkavégzést. Kollégáink megszerezték a szabadalmak tulajdonosától az önálló munkavégzéshez való jogot.
|
[fel] |
|
|
Azonnal használatba vehető, zárható ajtóval ellátott kész borospince, teteje betonsimítással befejezve. Csak a speciális burkolat visszapótlása vagy elkészíttetése marad a megrendelőre. Ez rendszerint egyedi igény szerint készül, tehát a megrendelő szabadon dönthet felőle. Természetesen a mi kivitelezési árunk nem is tartalmazza ezt a tételt.
|
[fel] |
|
|
Gyakorlatilag bármelyikben. A leggyakrabban garázsban, nappaliban, konyhában, szokták elhelyezni. Helyszíni felmérésen vizsgáljuk meg, hogy a kívánt helyen megépíthető-e (ha elfér, akkor szinte bizonyosan), illetve teszünk javaslatot a legkedvezőbb elhelyezésre.
|
[fel] |
|
|
A Helicave pincét elsősorban már meglévő épületen belül javasoljuk elhelyezni. Szabadban történő telepítéskor kell fölé járulékos tető (árnyékolás, csapadékvédelem, a közvetlen napsugárzás emelheti a belső hőmérsékletet, illetve télen fagyásveszély.) Semmiféleképpen sem javasolt a pincét Déli tájolású, erős napsütésnek kitett helyen megépíteni.
|
[fel] |
|
|
A Helicave pincében kb. 12 C°-17 C° közötti a hőmérséklet. Ez ideális borok tárolására. A jelölt hőmérsékleti tartomány nem a pincén belüli hőmérséklet-eloszlás, hanem a külső körülmények (fűtött v. fűtetlen helyiségben van, esetleg szabadban, gyakran nyitogatják stb...), illetve az évszakok változásával járó hőmérséklet ingadozás szélső értékei. A borok tárolása szempontjából rendkívül fontos a stabil hőmérséklet: a pincén belüli hőmérséklet-eloszlás egyenletes, míg az évszakok változásával a hőmérséklet ingadozása lassú és kismértékű.
|
[fel] |
|
|
Teljes mértékben, a fő kívánalmakat maximálisan kielégíti: - az évszakok változásával alig vagy szűk határok között, lassan (nem hirtelen) változó hőmérséklet; - száraz (tökéletes szellőzés); - sötét; - rezgés- és rezonancia mentes, - palackok helyes tárolása, vízszintesen, rekeszekben.
|
[fel] |
|
|
Elsősorban, a tárolóhelyek palackos borok tárolására optimalizáltak. Természetesen más is tárolható benne, pl. az ajtón beférő hordók is, konzervek, befőttek vagy akár szabadidős holmik (snow board, tornaszerek), illetve biztonsági tároló (széf). Semmiképpen se tartsunk benne szagos dolgokat, hagymát, vegyszereket vagy más hasonló, a borokra veszélyes holmikat. Az építmény alkalmas adatbázisok, dokumentációk, tervrajzok stb. biztonságos tárolására is.
|
[fel] |
|
|
Elsősorban. Lehetnek benne persze más holmik is, pl. konzervek, befőttek, szabadidős holmik, akár széf is!
|
[fel] |
|
|
Alapvetően kétféle alaptípus (kerek vagy ovális) létezik, többféle méretben. Bővebben ld. a " Termékek" gomb alatt. A kisebbik (kerek) elsősorban bor tárolására, érlelésére szolgál, míg a nagyobb (ovális) pincében bőséges hely jut az ott tartózkodásra, kisebb társaság borkóstolójára is. Létezik ezen kívül az akár házilagosan is kivitelezhető, bortárolásra alkalmas, olcsóbb "Compacte" modell is.
|
[fel] |
|
|
Típustól függően 800-2700.
|
[fel] |
|
|
A prospektuson látható halvány bordós-barnás színben szállítjuk. A pince anyagában színezett elemekből épül fel, színét tartósan megőrzi. Felár ellenében anyagában festett, színes változatok is rendelhetők, ill. az elemek akár át is festhetők, de tapasztalat szerint erre nincs igény, vevőink az alapszínt ízlésesnek találják, elégedettek vele.
|
[fel] |
|
|
A Helicave pince alapára tartalmazza az ajtót, külön felár ellenében különleges ajtók is rendelhetők: - Alapárban kézi működtetésű, terhelhető (gépkocsi) faajtó, teleszkópos rásegítéssel. - Több ponton záródó biztonsági fémajtó. - Motoros mozgatású négyszögletes biztonsági üvegajtó, rozsdamentes acél vagy sárgaréz szegéllyel. - Motoros mozgatású ovális (félhold) biztonsági üvegajtó, rozsdamentes acél vagy sárgaréz szegéllyel, opcionálisan kiegészítő félhold üvegtetővel (fix) ezzel teljes felületű átlátszó födémet alkotva.
|
[fel] |
|
|
A Helicave pincét a vevő által választott világításra előkészítve, a szükséges védőcsövezéssel adjuk át.
|
[fel] |
|
|
A Helicave pince szellőzése a szabadba kivezetett szellőzőcsövekkel, természetes úton, külön segédenergia nélkül történik.
|
[fel] |
|
|
Ha több száz üveg bor beszerzését, érlelését tervezi, a borhűtő nem megoldás: egyszerűen a tároló-kapacitás szűkössége miatt. Fontos különbség még, hogy a borhűtő rendszerint értékes alapterületet foglal el a lakásból, míg az utólag beépített pince - egyúttal az alapterületet is növelve - az ingatlan értékét emeli. A Hélicave borpince külön energia nélkül, természetes körülmények között biztosítja a borok tárolásához szükséges ideális feltételeket (meghibásodás kizárva), míg a borhűtők ezt mesterségesen, állandó energiafogyasztás mellett valósítják meg. Kisebb és gyorsabb körforgású készletekre megoldást nyújthat a 12 C° körüli állandó hőmérsékletet és ugyancsak szabályozható páratartalmat biztosító borhűtő berendezés, ha nem áll fenn áramkimaradás veszélye. ("Decanter cikk")
|
[fel] |
|
|
A pincék bruttó ára típustól függően 2,5M-10M Ft tartományba esik. Ez tájékoztató jellegű, pontos árat a felmérést követően adunk. Tapasztalat szerint - ha csak különleges nehezítő körülmények, pl. nehezen megközelíthető, távoli helyszín, folyamatos szivattyúzást igénylő vizes munkagödör, különlegesen nehéz, sziklás talaj stb. nincs - akkor a kivitelezés költségei nem emelkednek.
Az ár "kulcsrakész" kivitelezést takar: tartalmazza az összes előkészítő és építési munkálatot, anyagárat, a kitermelt föld elszállítását, folyamatos takarítást stb… Bővebb információért kérje részletes árjegyzékünket emailen ( info@celartec.hu) vagy telefonon:
+36309712446.
|
[fel] |
|
|
Áraink az egész ország területén egységesen érvényesek.
|
[fel] |
|
|
A felmérés során a helyszínen, de legkésőbb a felméréstől számított 3 napon belül adunk konkrét árajánlatot. Amennyiben a megrendelt termék van raktáron, akkor a folyó munkák függvényében akár azonnal (1 héten belül) megkezdjük a kivitelezést, de nem később, mint 30 nap.
|
[fel] |
|
|
- Megrendeléskor: 30% - Kivitelezés megkezdésekor: 40% - Átadáskor a fennmaradó 30%. A fentiek előleg bekérő, előleg számla és végszámla ellenében fizetendők.
|
[fel] |
|
|
A törvényben előírt két éves garancia helyett a maximálisan adható 12 éves garanciát vállaljuk. A várható tényleges élettartam - a beépített anyagok jóvoltából - meghaladja a felszínen létrehozott építmények max. átlagélettartamát. A kivitelezést a legnagyobb gondossággal, biztonságosan végezzük, de természetesen rendelkezünk a tevékenységre vonatkozó ipari felelősségbiztosítással.
|
[fel] |
|